Hogy juthat el az ember egy olyan helyre, ahol egymás után különféle világok állnak meg egy kicsit, ő felléphet rájuk, kiélvezheti… az épp elért világ összes különleges, dillis, a miénktől eltérő szokását és szabályát, aztán otthagyhatja, hogy megvárja a következőt?
Nem bonyolult. Kell hozzá egy elvarázsolt erdő, aminek a közepén áll a varázslatos titokfa. Ha annak feljut a csúcsára, onnan már csak egy végtelen létrát kell megmásznia…
Még szerencse, hogy van három testvér, aki semmitől sem riad vissza, ha olyasmit kell csinálnia, amit a szüleik megtiltottak nekik. Márpedig a Thompson szülők (Andrew Garfield és Claire Foy) csak egyvalamit kértek három rosszcsont gyereküktől, amikor vidékre költöztek: hogy semmiképpen se menjenek az erdőbe, ahol furcsa lények élnek. Tovább
Premier
Alice és François továbbra is esküvőjükre készülnek. A szüleiknek ajándékozott DNS-tesztek sokkoló eredményeit már éppen sikerülne… feldolgoznia a két családnak, amikor kiderül, hogy a vizsgálatok során technikai hibákat vétettek. Tovább
Miután az erdőtüzek elvették a farmját, egy Dusty nevű cowboy egy FEMA-táborban köt ki, ahol közösséget talál másokkal, akik elvesztették… otthonukat, köztük a lányával és volt feleségével. Tovább
Premier
Hogy juthat el az ember egy olyan helyre, ahol egymás után különféle világok állnak meg egy kicsit, ő felléphet rájuk, kiélvezheti… az épp elért világ összes különleges, dillis, a miénktől eltérő szokását és szabályát, aztán otthagyhatja, hogy megvárja a következőt?
Nem bonyolult. Kell hozzá egy elvarázsolt erdő, aminek a közepén áll a varázslatos titokfa. Ha annak feljut a csúcsára, onnan már csak egy végtelen létrát kell megmásznia…
Még szerencse, hogy van három testvér, aki semmitől sem riad vissza, ha olyasmit kell csinálnia, amit a szüleik megtiltottak nekik. Márpedig a Thompson szülők (Andrew Garfield és Claire Foy) csak egyvalamit kértek három rosszcsont gyereküktől, amikor vidékre költöztek: hogy semmiképpen se menjenek az erdőbe, ahol furcsa lények élnek. Tovább
François Mitterand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi… pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen (Claes Bang – A négyzet, Az Északi) nyer egy modern, a háborús hódítások helyett a humanizmusnak emléket állító diadalív tervével. Mitterand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelhesse a gigantikus projektet. A tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen makacssága legfontosabb szakmai támasza, egyben felesége (Sidse Babett Knudsen – Borgen, The Duke of Burgundy) számára is próbatételt jelent. Az építész felvállalja a víziója megvalósulásának akadályt állító komoly vitákat, az elsőre megvalósíthatatlannak tűnő építészeti megoldások miatt a kivitelezőkkel éppúgy, mint a politikai érdekek mentén lavírozó elnökkel.
A ma is Párizs elővárosában található, grandiózus és ikonikus épület valós megépítésének körülényeit finom humorral és kiemelkedő vizuális igényességgel dolgozza fel Stéphane Demoustier rendező. A Cannes-i Filmfesztiválon debütált Egy dán építész Párizsbana kérlelhetetlen emberi természet legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba enged betekintést a kora ‘80-as évek felfűtött politikai klímájában. Tovább
A sikeres skandináv gyerekkönyvet feldolgozó animációs mesében, Mumbo Jumbo, a kis víziló varázsütésre hirtelen óriási méretűre… nő, majd három barátjával együtt kalandos útra indul, hogy megtalálja a rettegett Baba Yaga boszorkányt, aki képes visszaváltoztatni a normál méretére. Az izgalmas kaland végére Mumbo Jumbo nemcsak visszakapja régi formáját, hanem belül sokkal erősebbé és érettebbé is válik. Tovább
Premier
Videó
A mandalóri és Grogu eddigi legizgalmasabb kalandjukra indulnak. A gonosz Birodalom már a múlté, haduraik pedig szétszéledtek… a galaxisban. A szárnyait bontogató Új Köztársaság mindent megtesz azért, hogy megvédje mindazt, amiért a lázadók küzdöttek, s felbérelik a legendás mandalóri fejvadászt, Din Djarint és ifjú tanítványát, Grogut. Tovább
A Mortal Kombat világában nincs tét nélküli mérkőzés. Aki veszít, meghal. Néha az is, aki nyer.
Mégis vannak bajnokok, akik habozás… nélkül vállalják a küzdelmet. Hiszen tudják, hogy nem csupán a dicsőségért, vagy a győzelem öröméért kell mindent kockára tenniük: az egész világ jövőjét, a fény vagy a sötétség uralmát dönti el, hogy ki kerekedik felül.
Kár, hogy Johnny Cage-nek semmi kedve az egészhez. Ő nem szokott verekedni: kivéve, ha filmezik közben…
A hatalmas sikert arató videójáték-megfilmesítése új szintre lépett: kegyetlenül, látványosan, megfékezhetetlenül mutatja be az új, mindent eldöntő bajnokságot, ahol pástra lépnek a régi bajnokok – és egy kiöregedett hollywoodi színész, bizonyos Johnny Cage… Tovább
Premier
A játékok visszatérnek – és új kihívással találják szemben magukat: a technológiával! Buzz, Woody, Jessie és a banda többi tagjának… feladata egyre-másra nehezedik, miközben a vadonatúj vetélytárssal küzdenek a gyerekek figyelméért. Tovább
Premier
A Hokum című filmben Adam Scott egy horrorírót alakít, aki egy isten háta mögötti ír fogadóba látogat, hogy ott szórja szét szülei… hamvait. A férfit a helyiek elkezdik ijesztgetni egy ősi boszorkány történetével, akiről az a hír járja, hogy a nászutas lakosztályban kísért. A sztori hamarosan elárasztja az író elméjét, látomások kezdik kísérteni, emberek tűnnek el körülötte, ezek pedig egy olyan rémálomszerű helyzetbe sodorják, amiben múltjának legsötétebb titkaival kell szembenéznie. Tovább

A magányos zongorahangoló, Niki kifinomult hallása miatt váratlanul a bűnözők figyelmének középpontjába kerül, akik a különleges… adottságát nemcsak zongorák hangolására, hanem széfek kinyitására is hasznosnak tartják. Miközben egykor ígéretes zenei pályája már a múlté, New Yorkban dolgozik mentorával, Harryvel, és közben közel kerül a zeneszerzésen tanuló Ruthie-hoz. Az új kapcsolat és a bűnös ügyek azonban egyre veszélyesebb helyzetekbe sodorják, és Niki hamarosan kénytelen szembenézni azzal, milyen ára van annak, ha a tehetségét rossz kezek akarják kihasználni. Tovább
Premier
A sikeres skandináv gyerekkönyvet feldolgozó animációs mesében, Mumbo Jumbo, a kis víziló varázsütésre hirtelen óriási méretűre… nő, majd három barátjával együtt kalandos útra indul, hogy megtalálja a rettegett Baba Yaga boszorkányt, aki képes visszaváltoztatni a normál méretére. Az izgalmas kaland végére Mumbo Jumbo nemcsak visszakapja régi formáját, hanem belül sokkal erősebbé és érettebbé is válik. Tovább
Miután az erdőtüzek elvették a farmját, egy Dusty nevű cowboy egy FEMA-táborban köt ki, ahol közösséget talál másokkal, akik elvesztették… otthonukat, köztük a lányával és volt feleségével. Tovább
François Mitterand elnök a francia forradalom 200. évfordulójára új építészeti jelképet szeretne építtetni Párizsnak. A nyílt nemzetközi… pályázaton legnagyobb meglepetésre a dán Otto von Spreckelsen (Claes Bang – A négyzet, Az Északi) nyer egy modern, a háborús hódítások helyett a humanizmusnak emléket állító diadalív tervével. Mitterand ragaszkodik ahhoz, hogy közelről felügyelhesse a gigantikus projektet. A tervezésben és anyaghasználatban kérlelhetetlen Spreckelsen makacssága legfontosabb szakmai támasza, egyben felesége (Sidse Babett Knudsen – Borgen, The Duke of Burgundy) számára is próbatételt jelent. Az építész felvállalja a víziója megvalósulásának akadályt állító komoly vitákat, az elsőre megvalósíthatatlannak tűnő építészeti megoldások miatt a kivitelezőkkel éppúgy, mint a politikai érdekek mentén lavírozó elnökkel.
A ma is Párizs elővárosában található, grandiózus és ikonikus épület valós megépítésének körülényeit finom humorral és kiemelkedő vizuális igényességgel dolgozza fel Stéphane Demoustier rendező. A Cannes-i Filmfesztiválon debütált Egy dán építész Párizsbana kérlelhetetlen emberi természet legmagasabb csúcsaira és legmélyebb bugyraiba enged betekintést a kora ‘80-as évek felfűtött politikai klímájában. Tovább
A sikeres skandináv gyerekkönyvet feldolgozó animációs mesében, Mumbo Jumbo, a kis víziló varázsütésre hirtelen óriási méretűre… nő, majd három barátjával együtt kalandos útra indul, hogy megtalálja a rettegett Baba Yaga boszorkányt, aki képes visszaváltoztatni a normál méretére. Az izgalmas kaland végére Mumbo Jumbo nemcsak visszakapja régi formáját, hanem belül sokkal erősebbé és érettebbé is válik. Tovább
Hogy juthat el az ember egy olyan helyre, ahol egymás után különféle világok állnak meg egy kicsit, ő felléphet rájuk, kiélvezheti… az épp elért világ összes különleges, dillis, a miénktől eltérő szokását és szabályát, aztán otthagyhatja, hogy megvárja a következőt?
Nem bonyolult. Kell hozzá egy elvarázsolt erdő, aminek a közepén áll a varázslatos titokfa. Ha annak feljut a csúcsára, onnan már csak egy végtelen létrát kell megmásznia…
Még szerencse, hogy van három testvér, aki semmitől sem riad vissza, ha olyasmit kell csinálnia, amit a szüleik megtiltottak nekik. Márpedig a Thompson szülők (Andrew Garfield és Claire Foy) csak egyvalamit kértek három rosszcsont gyereküktől, amikor vidékre költöztek: hogy semmiképpen se menjenek az erdőbe, ahol furcsa lények élnek. Tovább
A Hokum című filmben Adam Scott egy horrorírót alakít, aki egy isten háta mögötti ír fogadóba látogat, hogy ott szórja szét szülei… hamvait. A férfit a helyiek elkezdik ijesztgetni egy ősi boszorkány történetével, akiről az a hír járja, hogy a nászutas lakosztályban kísért. A sztori hamarosan elárasztja az író elméjét, látomások kezdik kísérteni, emberek tűnnek el körülötte, ezek pedig egy olyan rémálomszerű helyzetbe sodorják, amiben múltjának legsötétebb titkaival kell szembenéznie. Tovább
június 18., Csütörtök
|
|
|
|
|
|
június 19., Péntek
|
|
|
|
|
|
június 25., Csütörtök
|
|
|
|
|
|
június 26., Péntek
|
|
|
|
|
|